Mi így láttuk... - 45. Mecsek Rallye


Oké-oké, azt mondtuk, hogy nem lesz többé ilyen! De most van! És én is úgy érzem, hogy olyan vagyok, mint Szelep, hogy hol visszavonulok, hol visszatérek. Na és igen, elszakadni ettől a sportágtól nem lehet! Bár a toljadneki.hu valóban véget ért, nem tervezzük a visszatérést, nem lesznek képek, videók, interjúk, attól függetlenül, hogy a versenyeken továbbra is (majdnem) mindig ott vagyunk. Mióta befejeztük a toljadnekit, nagyon sokan kérdezték, hogy „de miért?”. Volt ugyan magyarázat, ami lehet akkor túl hosszúra sikeredett, így most röviden: nem hozta már azt, amit vártunk tőle! Nem volt már annyi örömünk benne, mint régen, rengeteget dolgoztunk vele, de a sikerélmények sorra elmaradtak. Nem a nézettség miatt (mivel látjuk, hogy még mind a mai napig sokan lépnek fel az oldalra), nem az anyagi oldala miatt, mivel sosem volt egy profitorientált vállalkozás az oldal. Egyszerűen csak belefáradtunk, és egyszerűen csak: elég volt! Nem olyan volt már, mint régen! Megpróbáltuk a „csúcson abbahagyni”, és nem akkor, mikor már a látogatóink is belefáradtak, mert nem tudtuk azt hozni, amit régen. Hogy ebben mennyire volt szerepe a hazai rallyesport népszerűségének, megítélésének szerepe is… bizonyára volt…

Meglepődtünk, hogy a „nagy bejelentés” után mennyi, de mennyi levelet, üzenetet, telefonhívást kaptunk, és bár ennek már lassan 2 éve, a mai napig sokan mondják, hogy hiányzik az oldal, hiányzik a „Mi így láttuk…” cikksorozat. Na, most akkor itt van még egy! Hogy egyszeri alkalom, vagy folytatása is lesz, azt légyszi senki se kérdezze! :-) Ez most csak úgy jött! Még Toma is megjegyezte a Mecsek Rallye-t követően, hogy „na, ebből biztos jó kis miígyláttuk kerekedett volna!”, pedig akkor már tudtam, hogy nekem erről írnom kell! További kérdéssorozatot megelőzve: igen, bárki megoszthatja a Facebookon ;-) Bár elsőként a lelkes olvasóinknak szántam ezt az írást, másodsorban mindenkinek, akit még érdekel ma az ilyen jellegű hosszas iromány.

Nagyon gyorsan eltelt ez az év, nagyon gyorsan elérkezett az év eleje óta várva-várt IRC hazai futama, a bajnokság záróakkordja, azaz a 45. Mecsek Rallye. Nagyon vártuk mi is, de őszintén be kell valljam, hogy a nyár végi nyaralásunk utolsó hétvégéjén akkor ébredtem rá, hogy már tényleg itt tartunk – és napok választanak el a nagy eseménytől – amikor Herczig Norbival erről kezdtünk beszélgetni egy véletlen találkozás folytán a Balaton partján. Szerencsére szállásfoglalásról nem kellett gondoskodnunk, lévén Tomának hazai verseny volt ez, így csütörtök este már a helyszínre érkeztünk, péntek kora délután pedig már a rajtceremóniára igyekeztünk. Pécs továbbra is gyönyörű és varázslatos számomra (bár ebben bizonyára szerepet játszik az, hogy nagy élvezettel fedeztem fel a város különböző pontjain a török építészet egyes elemeit), míg Benedek más szempont alapján nézett körben a városban. Ő Bartos Erika – Hoppla meséi c. könyve szerint válogatta a nevezetességeket és fedezte fel sorra a könyvben látottakat. De ami teljesen magával ragadott péntek délután: úgy sétálni a belvárosban, hogy a kávézók teraszain ott üldögéltek a külföldi sztárversenyzők és csapattagjaik! Csak kapkodtuk a fejünket, hogy kik érkeztek most „hozzánk”, mi is zajlik most épp körülöttünk. Valójában nem is gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám ez az egész! Majd a Széchenyi térre érkezve látva a mezőnyt már leparkolva… na, az valami csodálatos látvány volt.



A város felújított (bár eredetileg is gyönyörű) főterén, ott állt nagyjából száz színes, gyönyörű autó és a rajtra várnak! Kijelenthetjük, hogy valóban egy ilyen versenyhez méltó körülmények között rajtolt el a mezőny a pláza-prológra és a verseny további szakaszaira. Rengeteg néző vette körül a teret, nem volt egyszerű a szalag közelébe férkőzni, hogy lássunk is valamit.



A térre érkezve rögtön kiszúrtam Tóth Szabiékat, így mellettük lett egy kis időre a fix nézői pontom, ahol mind Szabi, mind az ismerősei mindent megtettek a szórakoztatásért. Kacsándi Norbi is igen hamar feltűnt a helyszínen, akinél arra figyeltem fel, hogy az autók között lövöldöz és egy rendőr kísérgeti. Még él bennem a múlt emléke, így rögtön tudtam, hogy épp kifelé próbálják terelgetni, a szalag túlsó oldalára… fotós igazolvány ide, vagy oda. Míg a parcfermé területén feljebb családok sétálgattak, addig lejjebb ez a lehetőség már másnak nem adatott meg. Norbi persze nem adta fel!



Bár háttal álltak nekünk, jól látszott a „Lécci-lécci rendőrbácsi, csak még egy képet!” szituáció, amit simán el is tudott hitetni. Mármint azt, hogy csak még EGY-et! Vicces látvány volt tizedszerre is végignézve, amint jön a kérlelés, a rábólintás, majd Kacsándi Norbi emeli a gépet, lő, leereszti, nézi, „rendőrbácsi” pedig már emeli is a kezét, amivel megpróbálja a távozásra rábírni kedvenc fotósomat, mire Norbi újra előre lendíti a gépet és már készül is a következő kép… „rendőrbácsi” pedig újra maga mellé helyezi a kezét, és szép türelmesen megvárja, míg ez a kép is elkészül… és aztán persze minden kezdődik elölről :-) Majd egy komplett sorozat elkészülte után Norbi távozik… hogy pár perc múlva újra próbálkozhasson! :-) Értem én, hogy parcfermé és szabályok vannak, értem én, hogy közel ötszáz ember próbálkozik hasonló tevékenységgel, és ennyi embert nem engedhetnek be oda, de valaki megérti azt is, hogy ritkán adatik meg a lehetőség mind a szurkolóknak, mind Pécs városának, mind kis országunknak, hogy ilyet lássunk, és utólag ilyenről fotókat nézegessünk? Én sem hiszem, hogy mindenkit az autók közé kellene engedni… de legalább lehetőséget biztosítani arra, hogy a fotókon keresztül más is betekintést nyerjen ebbe az egészbe, amit elmesélni úgysem lehet. Én már a helyszínen „lájkoltam” Kacsándi Norbi képeit, mert ő el tudta készíteni úgy azt a képet, hogy azt adja vissza, ami ott valóban látható és átélhető volt… annak ellenére is, hogy a parkoló mezőnyt én nem láttam egyik torony tetejéről sem… ellenben vele :D

A duda-koncertre voltunk még nagyon kíváncsiak, ezért is érkeztünk nagyon időben a helyszínre érni. Nekem mégsem azt hozta, amit vártam. Bár igazából nem is tudom, hogy mit reméltem, de valahogy nem ezt! Nagyon tetszett a kezdeményezés, hogy valami új dologgal álltak elő, és valójában a zenéhez sem értek, úgyhogy talán erről lehet nem is nekem kellene véleményt alkotnom.

A rajtceremónia hangosítása viszont kritikán aluli volt, még egy botfülűnek is, hiszen a rajtdobogó környékén jól lehetett hallani, viszont oda meg nem lehetett a odaférni. A parcfermé környékéről el is szállingóztak az emberek, itt még lehetett bámulni a járműveket, viszont abszolút nem lehetett hallani semmit a rajtdobogón készült interjúkból. Megkerülve a teljes területet, a túloldalon viszont egész jól hallatszott minden, így végül csak megtaláltuk azt a helyet, ahol egyszerre látunk és hallunk!





Kérdőjeles eseményként volt a programunkban a prológ, hiszen sejtettük, hogy ha egy „sima” mecseki futamon is rengetegen vannak, akkor most sem lesznek kevesebben a 3500 Ft-os belépő ellenére sem. Miután a versenyzőktől hallottuk, hogy már 13 óra környékén is sok néző vándorolt a prológ helyszínére (létrákkal, székekkel), akkor a kezdési időpontra már lehet a „Megtelt!” táblát is kirakhatják, így úgy döntöttünk, hogy csupán a hang-élményért és mások hátának nézegetéséért egyáltalán nincs kedvünk ekkora összeget „felajánlani” a verseny támogatására. Maradtunk a Széchenyi téren, beszélgettünk a régi ismerősökkel…

Meglepő volt számomra, ahogyan a versenyzők ehhez a futamhoz viszonyultak! Néhányan tényleg őszinte örömmel áradoztak már a futam előtt, hogy ez milyen jó lesz, de többen már ekkor a szervezés egyes hiányosságaira hívták fel a figyelmet…



A rajtceremónia végeztével, városnéző körútra indultunk, és mint egy kellemes nyári estén, bejártuk a belváros főbb helyszíneit. Hazafelé indulva pedig belemerültünk a RallyeRádióba, ahol Kőváry Barna és Magyar Bence közvetítették éppen a prológ eseményeit. Azt hiszem, hogy én még életemben nem hallgattam végig sportesemény rádiós közvetítését (mert nyilván nem vagyok egy nagy focirajongó), de ez most nagyon tetszett! A versenyt megelőzően úgy gondoltam, hogy engem végül is egyáltalán nem is érdekel, hogy ki fogja megnyerni a szlalomos körözgetést, de Kőváryék akkora lelkesedéssel és igen egyedi stílusban nyomták le ezt az egészet, hogy a végén már komoly aggódással hallgattam, hogy vajon Botka Dudu futott idejétől bármelyik nagymenő is tud-e jobbat „létrehozni”. Mivel a rádió nem arra terjedt, amerre éppen jártunk, az utolsó két párosnál már az erdő közepén álldogáltunk, csak azért, hogy nehogy lemaradjunk arról, hogy végül ki is lesz a péntek esti legjobb. A Kőváry-Magyar páros izgalmassá tette azt, ami valójában nem is igazán érdekelt :-)

Hogy szombatra mi jutott számunkra??? Egy újabb esküvő! Tavaly a Mecsek Rallye ideje alatt Kaposvárra kellett mennünk mulatni, idén pedig Pécsre. A jó az egészben, hogy legalább nem Miskolcra, mert így legalább szombat délelőtt a szászvári tankolózónánál jelen lehettünk. Tudom-tudom, hogy az én esküvőm is a Baranya Kupa alatt zajlott, de mentségemre legyen szólva, hogy mi tűztük ki hamarabb és Markó Tibi szervezett rá a fontos eseményemre! Ami végül nem is jött ki rosszul, hiszen hány menyasszony mondhatja el magáról, hogy az esküvője napján még a rajtdobogón is áthaladhatott (VFTS-sel?) :-) De előre jelzem: ha jövőre valaki a Mecsek Rallye idejére szervezi az élete nagy napját, és még ráadásul engem is odainvitál, akkor már most kijelenthetem: ÉN NEM LESZEK OTT! :-)

Jött a szombat, amitől nagyjából annyit vártam, hogy leülve egy székre, kényelmesen hátradőlve végignézem a mezőnyt, ahogy a tankolózónába érkeznek, majd távoznak, aztán sietve indulunk az esküvőre. Hogy ez nem így lett, azon lehet csak én lepődök meg??? Nem is tudom, hogy körülöttem miért nem tudnak szépen egyszerűen zajlani az események, és nekem miért (de miért???) kell állandóan intézkednem? Nem is értem magam, hogy én miért próbálok meg mindenkinek, mindenben, állandóan segíteni!



Tehát szombat délelőtt lesétáltunk a verseny (egyik) kijelölt tankolózónájába, hiszen tavaly is ott voltunk, a szászvári AVIA benzinkútnál. Meglepve láttuk, hogy ezúttal a – megbeszéltekkel és leegyeztetett dolgokkal ellentétben a – tankolózóna a szomszédos területen helyezkedik el. Sikerült is rögtön leinformálódnom, hogy mi is történik körülöttünk, azaz, hogy megjelentek reggel a sportbírók és oda „költöztek” be. A benzinkút mellett van egy magánterület, ami jól láthatóan egy kb. 2 méteres (új) kerítéssel van körbehatárolva, melyen egy nagykapu szolgál „zárásként”. A kapun nem volt lakat, így a sportbírók kinyitották, beköltöztek és elkezdték a csapatokat ide beterelni. Még nem érkezett meg a mezőny, amikor átsétáltunk ide, és a sportbíróknál is érdeklődtünk, hogy „most akkor mi van???” Megláttam a terület hátsó részén Elek Pisti csapatát, így megindultam feléjük. Kapuban a sportbírónak köszöntem és besétáltam. Végül is nem tudhatom, hogy néma volt-e a sportbíró, vagy sem, mert sem a visszaköszönésre nem nyitotta a száját, sem arra, hogy ide én nem mehetek be. A terület közepénél jártam, amikor a másik „hivatalos személy”, rám startolt és jelezte, hogy IDE én nem jöhetek be. Mondtam neki rögtön, hogy az egy dolog, hogy ő ezt így gondolja, de ez egy magánterület, és ŐK mit keresnek itt??? Majd próbáltam elmagyarázni neki, hogy az AVIA kút tulajdonosától tudom, hogy Jelen István úgy egyezett meg vele, hogy a tankolózóna idén is azon a területen lesz, nem pedig a szomszédos telken, amire senki sem adott engedélyt. Nőként persze itt is semmibe néztek, meg persze hülyének is. Úgyhogy kiálltam a kapuba (a magánterületen kívülre), és onnét szemléltük az eseményeket. Némagyerek volt a „portás”, akinek nem csak a szája nem működött rendeltetésszerűen, de a karjaival is problémák lehettek. A tankolózóna táblát berakták a bozótosba, nehogy észrevegyék a versenyzők, hogy változott a terv, 150 méterrel hamarabb (és nem a Szászvár tábla után, hanem előtt) kell lekanyarodni. Jöttek is a versenyzők, és álltak meg a magánterület kapuja előtt, és nem mertek lekanyarodni, mert nyilván egy pályaelhagyásra senki sem vállalkozik, ha épp nincs vele hátsószándéka. A sportbíró pedig erre mit tesz? Semmit! Áll tovább és nézi a tanácstalan versenyzőpárosokat, akik hosszasan tanulmányozzák az itinert, hogy akkor most ki a hülye? Én már nem bírtam tovább a várakozást, és elkezdtem integetni (mert tudom, hogy az idő az etapon is számít), hogy ide menjenek be, ezúttal ez lett a tankolózóna, bármi is szerepel az itinerben. Végül egy francia Peugeot-s csapattaggal integettük be a mezőnyt a tankolózónába. A táblát a külön kérésemre helyezték csak az út szélére, egy valamennyivel jobban látható pontra. Mindeközben persze én még mindig azt próbáltam megértetni, hogy ők most nem ott vannak, ahol lenniük kellene, és nem lesz ennek jó vége! Jött is hamarosan a terület tulajdonosa, emelt hangvételben követelve a verseny rendezőjét a helyszínre, mert ő ugyan erre nem adott engedélyt, és tudomása sem volt mindaddig, míg a faluban híre nem ment, hogy a kapuval (nem lakattal) elzárt területén éppen „vásár” van. A sportbírók csak azt hajtották, hogy ők nem adhatják meg a verseny rendezőjének a telefonszámát, nekik azt mondták, hogy ide kell jönniük. Ez ám a problémamegoldás! Persze, most mindenki gondolhatja azt, hogy mit kell ebből ügyet csinálni, a mi kis szeretett sportunkért és régóta várt IRC futamunkért nem lehet egy ilyet elnézni és eltűrni? Na de gondoljon bele mindenki abba, hogy ő mit szólna, ha szombaton arra ébredne, hogy a kertjében épp egy focimeccs zajlik? A tulajdonos már kisebb ígéreteket tett, hogy akkor majd a rendőrség intézkedik, mert hát ez jogilag is a magánterület megsértése, hiszen a terület jól láthatóan körbe van kerítve és kapuval elzárva. Nem is tudom mi lett volna, ha a tulaj egyszerűen behúzza a kaput és rávágja a lakatot, miközben Guy Wilks és a többiek benn tankolgatnak? Ez volt az a rész, amit már nem kívántam megvárni és – „jó” szokásomhoz híven – intézkedni kezdtem. Engedély és szabály semmibevételével a benti területre merészkedtem, elsőként a tulajdonost nyugtattam, hogy álljon félre, nyugalom, elintézem a problémáját. Futás be Szellőékhez, hogy valami illetékes telefonszámát megszerezzem. Ja, és telefont kérjek kölcsön, mert mikor nincs az embernél a mobilja? Amikor kellene! A versenyzői összekötőn kívül más számát nem sikerült megszerezni, de a kölcsönkapott mobillal – köszi Szellő! – intézkedni és tájékoztatni kezdtem. Rádli nagyon-nagyon segítőkész volt, rögtön megkereste a versenyigazgatót és megtették a szükséges lépéseket, amiért utólag azt hiszem a terület tulajdonosa is hálás lehet nekem. :-) A kecske is jól lakott, a káposzta is megmaradt… csak mi haltunk éhen! A tankolózónából szinte alig láttunk valamit, a nagy része vitákkal tarkítva telt, szóval oda lett a terv, hogy hátradőlve, békességben, nyugalomban élvezzem a versenynek azt a részét, amire egyébként rajtam kívül a fél falu is kíváncsi lett volna…

Innét pedig már indulhattunk is az esküvőre, amihez ezúttal semmi kedvem nem volt.



A székesegyházi ceremóniára nem értünk oda, kinn várakozva viszont legalább a rádión keresztül hallgattuk a verseny eseményeit. Letudtuk az esküvő még hátralévő részeit, gratuláltunk, megvacsoráztunk, jól éreztük magunkat, elfogyasztottuk (vagyis csak Benő) az esküvői torta ráeső szeletét, majd miután legkisebb csemetém „átment nyűgösbe” hazafelé indultunk, hogy ne az én gyerekem ordításától legyen hangos az esküvői mulatság. (Nem mintha addig nem a nagyobbiktól lett volna hangos…) Szóval indulás az autóval és Boldi 500 méter múlva már aludt is. Életbe lépett rögtön a B-terv! Na, ha már Boldi alszik, ne nézzünk be az esti szervizparkba??? DE! Irány az Expo!

Az Expo területe felé igyekeztünk és épp azon gondolkoztunk, hogy vajon hol tudunk majd parkolni, mikor a kereszteződésben látjuk, hogy az expo irányába nem is engednek bekanyarodni, az előttünk lévő kocsi is sorolhatott egyet balra. Rendőr ránk néz, majd inti, hogy menjünk jobbra, befelé az Expo irányába! Én hirtelen nem is kapcsoltam, de Toma rögtön tudta, hogy a 2008-as Mecsek Rallye sajtómatricája még mindig a szélvédőre van ragasztva. A rendőr után még 3 ellenőrző ponton haladtunk át a már retro-mecsek-matricánkkal, és végül leparkoltunk a sajtóparkolóban. Egyszerre égett a fejem és röhögtem, hogy ilyen megtörténhet! A mostani sajtós matrica még sötétben sem hasonlított minimálisan sem a mi matricánkra! De ezúton is köszönet a baklövésért, és elnézést, ha mástól vettük el a helyet, de ekkor ez már csak egy buli lett számunkra, hogy vajon tényleg bejutunk így???



Irány a szervizpark! És itt már csak egy probléma merült fel… hogy talán kicsit túlzottan kicsíptük magunkat egy szervizparki látogatáshoz. Felkutatva a váltóruhákat a kocsiban, fele társaság átöltözve én meg ott virítottam farmerben és egy olyan mértékben kivágott blúzban, amiben nem kívántam volna végigmenni egy szervizparkon. Kabát volt nálam, felvettem, dekoltázs eltűnt, indulhatunk. Újabb probléma: hiába van szeptember közepe, hiába van itt az ősz, hiába van este fél 10, a hőmérséklet nagyjából 28 fok lehetett. A parkolóban még csak-csak elviselhetőnek tűnt a „klíma”, de a szervizparkban a szélcsendben, a lámpák és autók által még jobban „megmelegített” területen már úgy érzetem magam, mint a szaunában… így egy idő után kénytelen voltam megkérdezni több embert, hogy nincs-e valami csapat vagy reklámpólója feleslegben… de egy jó ideig nem volt. Majd épp Elekék szervizsátra előtt sétálgatok, mikor hallom, hogy valaki füttyög… és megint füttyög. B. József, sajókápolnai lakosnak rögtön fel is hívtam a figyelmét, hogy nem vagyok a kutyája, nekem ne füttyögjön, de aztán mindent elnéztem neki, mikor felajánlotta, hogy ad kölcsön egy pólót! Nagyjából XL-es reklámpólóban villoghattam tovább ezután, mely egyáltalán nem szorított, de nem is keltettem akkora feltűnést benne, mintha a tűzpiros, ezüstösen csillogó, köldökig kivágott blúzban hajlongtam volna az ötéves csemetém után…

A nagymenők sátrát megközelíteni szinte egyáltalán nem lehetett, így maradtak nekünk a hazai versenyzőpárosok, ahol ezúttal kevesebben tartózkodtak. Herczig Norbi autóját is jól szemügyre tudtuk venni, Bútor Robiét is, tömeg csak akkor képződött a sátor előtt, mikor a pilóták kijöttek beszélgetni a szurkolókhoz.



Benedek is feltalálta magát, ha már magas volt a kerítés, alulról kukucskálta az eseményeket. Boldi pedig úgy döntött, hogy márpedig ő nem fogja átaludni a szervizparkos látogatás, így a hátihordozóból szemlélte csodálattal az eseményeket. Néhol annyira csodálkozva, hogy még a cumi is kiesett a szájából, így köszönet érte a Sziklai szervizcsapatnak, hogy utánunk hozták! :-)

Sztorik voltak bőven estére, nem győztek mesélni az ismerősök… Így hallottuk azt a történetet is, miszerint az orfűi gyorsaságin történt rendbontás részesévé válhatott a rallye egyik neves, szurkolók által nagyon kedvelt személye is, aki ezúttal csak nézőként vett részt a futamon. Miután egy – valószínűleg – nem józan ember a pálya szélén azzal szórakozott, hogy hosszasan mutogatta a letolt nadrágos és letolt alsónadrágos hátsóját, majd később szembefordulva is belógatta a versenyzőknek a „vég”-tagját, már kisebb-nagyobb felháborodást keltett, ominózus – éppen szabadságát töltő – versenyzőnk pedig úgy gondolta, hogy akkor majd ő megkéri, hogy fejezze be ezt az ide nem illő tevékenységet. Oda is ment hozzá, megkérte majd miután az ittas egyén rámozdult, már a többi szurkoló sem nézte tétlenül, hogy szeretett pilótánkat megverjék, így támadásba lendültek, aminek rendőri intézkedés lett a vége…





Elek Pistiékhez visszatérve Benedek hamar munkába állt, és jó szokásához híven most is nekilátott az autó kifényesítésének. Nemrég még csak törölgethette, ezúttal a „spriccelőt” is a kezébe nyomták, aminek talán az autó alatt dolgozó szerelők kevésbé örültek, főképp mikor saját bőrükön megtapasztalva érezhették, hogy Benedek túlzásba viszi a folyadék adagolását…




Benedek ingben és nyakkendőben körbetakarította a kocsit, majd megszemlélte a további munkálatokat, végül Elek Pisti ölében ülve már szinte az alvás közeli állapotba került, így hazafelé indultunk… negyed 12 magasságában.




A szervizpark kijáratánál kibe botlunk? Markó Tibor versenyrendező úrba, amint épp láthatósági mellényben forgalmat irányít! Mondta ő a múltkor, hogy manapság fontos, hogy több lábon álljon az ember, na de ez még minket is meglepett! Persze nem kevésbé megmosolyogva fogadták a versenyzők sem a látványt (értsd. hangos röhögés hallatszott a versenyautókból) Benedek is nagy rajongója Markó Tibinek, így elég nehézkes volt őt arrébb rángatni, ráadásul Tibi világítós nyíllal tündökölt az éjszakában, ami Benedek érdeklődését most jelentősen lekötötte…

Korán volt a másnap reggel, de végre gyorsasági szakaszra indulhattunk, hogy végre igazi versenyen is részt vehessünk. Nem volt egyszerű a szakasz kiválasztása, hiszen van néhány „kedvenc” nézői pontunk, ahol egyrészt már évek óta álldogálunk, másrészt tudtuk a szombati „hírekből”, hogy ezeket most ezrek nézték még ki maguknak. Ráadásul szombaton is törölni kellett egy gyorsaságit amiatt, mert túl nagy létszámban jelentek meg a szakaszon a nézők. Ne is firtassuk, hogy végül hol kötöttünk ki! Mivel késve indultunk, erős tempóban vágtáztunk fel a hegyre, hogy még időben el tudjunk helyezkedni a kanyar mellett. Sikerült, odaértünk! Jöhetett a mezőny! Nem volt nagyszám, amit láttunk, de legalább élesben láthattuk a mezőnyt, és rájöhettünk arra is, hogy mennyire másként autóznak a külföldi pilóták, mint a hazaiak. Volt egy-két szebb elfordulás, de szerencsére nagyobb kaland nem játszódott le előttünk, a kihelyezett farönk ellenére sem. Lement az első kör, jött a hosszas várakozás, de hát jó társaságban gyorsan megy az idő, így észre sem vettük a pár órás szünetet.





Ezúton is köszönet a Kispál családnak, akik ezúttal nem csak nézőként, hanem bébiszitterként is jelen voltak és lefoglalták az egyszerre energiával telt, ámde mégis fáradt Benedekemet. A második kör nagyon hasonlóan zajlott, mint az első, csupán annyi különbséggel, hogy Benedek felpörgött. A domboldal közepe táján helyezkedünk el, így az alattunk ülők egy idő után veszélybe kerültek. Bár a verseny szempontjából sem ültet egy túl biztonságos helyen, Benedektől mégis folyamatos veszélynek voltak kitéve, hiszen hol kisebb-nagyobb kövek, hol kisebb-nagyobb botok gördültek alánk, Benedek „jóvoltából”, aki meg is jegyezte, hogy ezzel csupán azt biztosítja, hogy az alattunk lévők el ne aludjanak! Erre nem is lett lehetőségük, hiszen hol a pályát, hol minket kellett figyelniük.

A verseny „nálunk” lezajlott, így lefelé vettük az irányt. Máshol viszont még nem, így a telefonos rallyerádiózás mellett továbbra is kitartottunk Nikivel. A gond csak az volt, hogy a völgyben kizárólag úgy volt vétel, ha a készüléket a magasba emeltük…




Így persze rögtön hülyének is nézhetett bárki, hogy feltett kézzel vágtatunk lefelé. De amíg mások minket, mi másokat furcsálltunk, hiszen nem mindennapi látvány, amint az erdő közepéről, a verseny végeztével valakik valami furcsa, nehéz, vas tárgyat cibálnak lefelé, amit mi valami fűtőeszközként azonosítottunk. Kérdeztük is, hogy ez most komoly?




De hasznos válasz nem érkezett, így azon gondolkoztunk, hogy a kisebb kazánnal vajon fűtöttek, vagy főztek az erdőben? Vagy esetleg mércének hozták, hogy később mekkora fákat tudnak összeszedni hozzá, mi fér bele…

A kocsiban hazafelé menet szintén a rádiót hallgattuk, örültünk a végeredményeknek, mikor jött a rossz hír: Lévai Feriék nagyon nagyot estek! A szakasz céljában egy versenyzőtársa mesélte el, hogy mi történt, hogy Feriék nincsenek jól… És több infónk nem volt!!! Azt sem tudtuk, hogy mi van velük! Borzasztó volt! És azt sem tudtuk, hogy kit hívjunk fel??? Olyan jó volt ez a verseny, de nekünk mégsem ért olyan jól véget, hiszen azóta is Feriért és Gabiért aggódunk, hogy teljesen felépüljenek ebből a szerencsétlen esésből! Nagyon szurkolunk értetek és mielőbbi gyógyulást kívánunk Nektek!



ciVIC